Kettőből kettő!

Hétvégén hazai pályán játszott a Csenger.FC csapata a mérki alakulat ellen.

Az ifjúsági csapat 15:00-tól lépet pályára, a mérkőzésen végig az ifjúsági játékosaink irányítottak, ezt kiválóan mutatja a nagy arányú győzelem 8:1-re diadalmaskodtak!

ifi 8-1

 

A nagy csapat 17:00 tól kezdet és nagyon is jól bekezdett mivel már az első félidőben megszereztük a vezetést, nem is akármilyen góllal Geletey Zoltán egy óriási bombát vert be a kapu bal sarkába. Nem ültünk rá az eredményre és mentünk előre aminek jött is az eredménye Katona Pali gondoskodott hogy a szünetre 2:0 ra menjünk. A szünet után a mérkiek rendeződni látszottak összeszedet játékkal rukkoltak elő, de így is csak a szépítésre futotta. Végeredmény 2:1. Van ok az örömre Csengerben most, mert mind a 2 csapat kettőből kettőt nyert!

nagy 2-1

 

Következő fellépésünk idegenben lesz Kölcse ellen.

Hajrá Csenger!

Véget ért az Alkotmány Kupa

Augusztus 18-20 között 5 csapat részvételével zajlott a Városi Sportcsarnokban az Alkotmány Kupa futsal torna, ahol 5 csapat ( 2 NB-I-es és 3 NB-II-es) 10 mérkőzésen küzdött a díszes serlegekért.

A tornát az NB-I-be frissen feljutott Nyírgyulaj nyerte 100%-os teljesítménnyel, megelőzve 3 hatpontos csapatot akik közül jobb gólkülönbségének köszönhetően a Csenger szerezte meg az ezüst érmet a válogatottjait nélkülöző MVFC Berettyóújfalu előtt.

A torna nagyszerű reklámja volt a futsalnak és a csapatok felkészülését is nagy mértékben segítette a bajnoki rajt előtt néhány héttel.

Eredmények:

            Berettyóújfalu               –        SZ-SZ-B Megyei futsal válogatott     3-4

            Csenger                               –          Nyírgyulaj KSE                                         4-5

            Airnergy FC                                 –          Nyírgyulaj KSE                                         3-6

            Csenger                               –          Berettyóújfalu                                          1-6

            Airnergy FC                                 –          SZ-SZ-B Megyei futsal válogatott     3-4

            Nyírgyulaj KSE                 –          Berettyóújfalu                                          3-2

            Csenger                               –          SZ-SZ-B Megyei futsal válogatott     6-3

            Berettyóújfalu               –          Airnergy FC                                                            4-2

            Nyírgyulaj KSE                 –          SZ-SZ-B Megyei futsal válogatott     6-3          

            Csenger                               –          Airnergy FC                                                            15-4

 

Végeredmény:                                                     

 

  1. NYÍRGYULAJ KSE 4          4          –           –           20-12              +8                   12pont

 

  1. CSENGER FUTSAL 4          2          –           2          26-18              +8                   6 pont

 

  1. MVFC BÚJFALU 4          2          –           2          15-10              +5                   6 pont

 

  1. SZ-SZ-B M. VÁLOG. 4          2          –           2          14-18              -4                    6 pont

 

  1. AIRNERGY FC BP. 4          –           –           4          12-29              -17                   0 pont

 

 

Különdíjasok:

 

Legjobb kapus:                     Pallai Gábor              Nyírgyulaj KSE

 

Legjobb mezőnyjátékos:      Sánta János Attila    MVFC

 

Gólkirály:                              Fekete Gábor            Nyírgyulaj KSE        9 gól

 

Legjobb hazai játékos:         Katona Pál                Csenger Futsal

Végetért az első játéknap az Alkotmány kupán!

Tegnap kezdettét vette  a 2. Csengeri Alkotmány Kupa. Az első mérkőzést MVFC BERETTYÓÚJFALU játszotta a Sz-Sz-B. M. Futsal Válogatott ellen. Szoros mérkőzés volt ahol a csapatok jó sokáig csak ismerkedtek egymással, az első gól a 9 percben jött vendégrészről majd egy percre rá jött az egyenlítés a Berettyóiaktól. Ezután már az első félidőben nem láthattunk gólt. Ebből kifolyólag félidőben 1:1-nél cseréltek térfélt a csapatok.

A második játékrész már több izgalmat tartogatott, odatették magukat a fiúk és egy szoros izgalmas meccset hoztak össze. A Berettyó megszerezte a vezetést, majd 10 percre rá már kapott 3-mat, innen már csak szépíteni tudtak az eredményen.  A második játékrész kárpótolta a nézőket az elsőért ugyan is itt 5 gólnak örülhettek. A végső öröm mégis a Sz-Sz-B. M. Futsal Válogatott  csapaté volt hiszem győzelemmel kezdtek a kupán.

Végeredmény MVFC BERETTYÓÚJFALU 3-4 Sz-Sz-B. M. Futsal Válogatott

1234

 

 

Az este csúcstalálkozója következe ezután ahol láthattuk a hazai CSENGER PETŐFI DSZ.SE csapatát pályára lépni a rivális NYÍRGYULAJ KSE ellen. A mérkőzés az elejétől fogva a végéig kőkemény volt, nagyot játszottak a csapatok. Fiaink az első félidőben már a 3 percben megszerezték a vezetést Pankotai István gólja által erre jött a válasz vendég oldalról ott Fekete Gábor volt eredményes. Csenger felszívta magát a kiegyenlítés után és nem adta át a kezdeményezést gyorsan berámoltak még 2 gólt és ezzel vezetek 3:1. A félidő előtt sajnos csapatunk megfogyatkozott Bodó Richardot állították ki. De nem kaptunk gólt a kiállítás alatt köszönhetően a hősies védekezésnek. Így félidőben az állás 3:1 hazai oldalra.

Mondhatni úgy kezdtük a második félidőt ahogy az elsőt, sajnos még emberhátrányban, de itt is álltuk a sarat míg ki nem egészült a csapatunk. Keményen hajtottak a fiúk a második félidőben sok kihagyott helyzet, kapus bravúr, volt mind a két oldalon. Pankotai István gondoskodott arról, hogy növelje a hazai előnyt mikor berúgta a Csenger 4. gólját ekkor volt az állás 4:1. A gól után hősiesen védekeztünk, de a fiúk fáradni látszottak, ennek ellenére nem volt benne hogy Nyírgyulaj vissza tud majd jönni, de sajnos visszajött mindössze 2 perc alatt kaptunk 4 gólt amelyből 3 Fekete Gábor vállalt az első gól szerzője. Innen már nem tudtunk felállni megtört a csapat és sajnos veszítettük a rangadót. De lesz még esély a javításra!

 

Végeredmény CSENGER PETŐFI DSZ.SE 4-5  NYÍRGYULAJ KSE

csenger

 

Hajrá Csenger Futsal!

Alkotmány Kupa 2015

Ma este útjára indul a labda a 2. alkalommal megrendezésre kerülő Alkotmány Kupa Futsal tornán.

Szilágyi Sándor szervező elmondta, hogy nívós mezőnyt sikerült Csengerbe csábítani a bajnokság előtt 2 héttel, hiszen ellátogat városunkba a magyar futsal egyik fellegvárának (Berettyóújfalu) csapata az Mezei Vill FC akik 2013-14-ben magyar bajnokok voltak!

Turzó József fiai a júniusban véget ért első osztályú bajnokságban ezüst érmet szereztek a Győri ETO mögött!

Érdekesség, a Berettyóújfalu tavaly bekerült a Bajnokok Ligája elit körébe, ahol többek között a Barcelona ellen is pályára léptek Trencsényiék.

A Berettyóújfalu mellett láthatjuk a Sportcsarnokban az NB-I újonc csapatát a Nyírgyulajt, valamint az NB-II-ben idén először induló nyíregyházi Ezüst csikó nevű csapatot és az Airnergy együttesét Budapestről.

A torna teljes programja:

augusztus 18. kedd

18.00   Berettyóújfalu               –          Szabolcs Megyei futsal válogatott

19.45   Csenger                               –          Nyírgyulaj KSE    

augusztus 19. szerda délelőtt

09.00   Airenergy FC                   –          Nyírgyulaj KSE                

10.45   Csenger                               –          Berettyóújfalu                             

augusztus 19. szerda délután

16.00   Airenergy FC                   –           Szabolcs Megyei futsal válogatott                             

17.45   Nyírgyulaj KSE                 –          Berettyóújfalu                 

19.30   Csenger                               –           Szabolcs Megyei futsal válogatott                             

augusztus 20. csütörtök

09.00   Berettyóújfalu               –          Airenergy FC

10.45   Nyírgyulaj KSE                 –           Szabolcs Megyei futsal válogatott

12.30   Csenger                               –          Airenergy FC

Eredményhirdetés Csenger Város Központi Ünnepségén, a Város Főterén 15.30-kor!

Magabiztos győzelem Tiszakóródon!

4-1 arányú győzelmet aratott csapatunk a 2015-16. évi Megyei II: osztályú bajnokság Kelet-Magyarország csoportjának nyitófordulójában.
A srácok a nyári melegben, nagyszerű játékot produkálva fektették két vállra a mindig mindenkire veszélyes Tiszakóród csapatát.
A győzelem értékét növeli, hogy Szilágyi Laci talán túl szigorú kiállítása miatt a második félidő nagy részében emberhátrányban játszva sem forgott veszélyben a 3 pont.
Örömteli hír, hogy a tavaly bukdácsoló ificsapatunk is magbiztos 6-2 arányú győzelemmel kezdte a szezont!

Gratulálunk a csapatnak a sikeres kezdéshez!

Szombaton a Mérk-Vállaj csapatát fogadjuk!
Várjuk szurkolóinkat a sikeres folytatás reményében!