Idegenben kezd a hétvégén a Csenger.FC!

Eljött a várva várt pillanat, ahogyan sorban kezdődnek a nagy bajnokságok, úgy a megyei bajnokság is kezdetét veszi a hétvégén.  Eddig kellett a felkészüléssel törődni, innentől kezdve kőkemény harc lesz  minden pontért. Ez Csengerre hatványozottan igaz, hiszen a csapatól mindig elvárás a minimum top 3 sőt sokszor még ennél is többet várunk kimondottan egy bajnoki címet, ami visszahozhatná régi dicső fényét a csapatunknak.

Az első megmérettetés vasárnap idegenben vár a fiainkra, a Tiszakóródi SE ellen akik tavaly a tabella 10. helyén végeztek.

 

Az ifjúsági csapat 15:00 tól lép pályára ezt követi a felnőtt csapat bajnokija 17:00-tól.  Aki teheti látogasson ki a mérkőzésre.

Remélhetőleg győzelemmel térnek haza a fiúk a hétvégi túráról! Sok sikert!

Hajrá Csenger!

 

Újra Alkotmány kupa!

Idén is  megrendezésre kerül az alkotmány kupa, amely a csengeri napok keretein belül lesz megrendezve a városi sportcsarnokban. Már második alkalommal kerül megrendezésre Csengerben, amelyen számos nagy csapat is pályára lép. Idén is úgy alakították a rendezők a mezőnyt, hogy az szoros és izgalmas legyen hiszen két NB I -es csapat is el látogat hozzánk.  A rendezvény augusztus 18. -án kezdődik és egészen 20. -ig tart, melyen tíz mérkőzést láthatunk és amelyen természetesen futsal csapatunk is pályára lép. A tornán többek között szerepelni fog Nyírgyulaj és Berettyóújfalu NB I-es csapatai. Az eredmény hirdetés csütörtökön augusztus 20.-án a városi ünnepségen lesz kihirdetve, amelyen természetesen lesznek különdíjasok is (legjobb kapus, legjobb mezőnyjátékos és gólkirály).

Tehát augusztus 18-20 újra alkotmány kupa, amelyre várunk minden kedves vendéget, szurkolókat és töltsünk el három szép napot a városi sportcsarnokban, a rendezvény természetesen ingyenes.

11872279_1669969973238612_2758238814016278040_o

Utolsó felkészülési mérkőzések…

Utolsó felkészülési mérkőzéseket rendeztek a hétvégén, előbb a csengeri ifi csapat majd másnap a nagy csapat is pályára léphetett. Pénteken 15:00 órai kezdettel a már nálunk táborozó Kelenföld ifi csapatát fogatuk, amely a nagy meleg ellenére is lejátszották a fiuk, ezen mérkőzésen  sok gól eset, amely sajnos nem az ifi csapatunk javára szolt, így már az első félidőben is kikapásra álltunk, mely a  meccs végéig tartott. Sajnos Katona Pál csapata nem tudott nyerni de a végéig kitartva láthatunk egy jó meccset. Így a végeredmény Csenger – Kelenföld 2-10.

IMG_20150807_165404

Kelen SC

Majd másnap szombaton 17:00 órai kezdettel Nyírcsaholy csapatát fogatuk, melyre szép számmal kilátogattak. Boros Károly fiai, bár nem teljes kerettel állt ki mert voltak hiányzok, de így is szép meccset láthattunk. Ezen a mérkőzésen is szép gólok estek, az első félidőt teljesen a csaholyiak  irányították így 2-0 ás vezetést szereztek. A második félidőben már egyenlíteni tudtunk és át is tudtuk venni az irányítást és még a vezetést is megszerezve még öt gólt tudtunk szerezni, így a végeredmény Csenger – Nyírcsaholy 7 -4.

És ezzel befejeződőt a felkészülési, barátságos mérkőzések hiszen már vasárnap kezdődik a új szezon, Csenger csapata Tiszakóródra látogat és reméljük hogy az új szezonban a pár új játékossal és újult erővel szebb és jobb eredményt érünk majd el.

Hajrá Csenger!