Magabiztos győzelem Vásárosnaményban!

U14-es csapatunknak ma a Bereg fővárosában volt jelenése, ahol Gaál Krisztián fiai 7-0-ra verték a hazaiakat, így a 4. helyre léptek előre a Megyei bajnokság Keleti csoportjában!

Gratulálunk srácok!

Küzdelem, türelem, győzelem

A megye II. Kelet-Magyarország csoportjának 21. fordulójának szomszédvári rangadóján Csengersimába látogattunk. Sem a játéktér minősége, sem pedig a hazaiak motiváltsága nem okozott meglepetést, az első perctől kezdve mindkét csapat nagy kedvvel vetette magát a küzdelembe. Szép játékról szó sem lehetett, a pályán kemény, férfias csata zajlott. A hazaiak nem álltak be védekezni, hanem felvállalták a nyílt támadójátékot. Ennek eredményeképpen az első komolyabb lehetőség is a hazaiak előtt adódott, majd nekünk is voltak helyzetféleségeink, de a két kapusnak kevés munkája volt az első félidőben. A játék képe keveset változott a második félidőben, benne volt a pakliban, hogy egy gól dönthet, ehhez Pankotai állt a legközelebb, de az egyéni alakítását követő középre tartó lövését a hazai kapus védte. A második játékrész elején balhátvédünk, Rigó Attila csapattársával Juhász Sankával ütközött, melynek következtében kapusunk stoplisa felszakította Attila karján a bőrt, így mentővel kórházba kellett szállítani. Attilának innen is mielőbbi gyógyulást és visszatérést kívánunk. A mérkőzés slusszpoénja Bodó Ricsi 77. percben elért szabadrúgásgólja volt, egy kis kapussegítséggel. Kövesligeti Laci kétszer is végleg eldönthette volna a mérkőzést, de sem lábbal, sem pedig fejjel nem volt eredményes, így az eredmény már nem változott. Összességében a mi türelemjátékunk vezetett eredményre, győzelmünk nem tekinthető érdemtelennek a szimpatikusan küzdő hazaiakkal szemben. Ifistáink 4-1-es győzelmükkel továbbra is őrzik vezető helyüket a tabellán. Jövő héten Jánkmajtis vendégeskedik Csengerben.

Katona Pali a (fél)tucat futballista

A megye II. Kelet-Magyarország csoportjának 20. fordulójában Nábrád csapatát fogadtuk. Mivel az U16-os együttesünk aznap délelőtt szintén hazai pályán játszott (9-6-ra nyert) így az esőtől felázott gyepen három mérkőzés került megrendezésre. Mire a nagyok pályára léphettek, a küzdőtér igencsak lehangoló képet mutatott, de ez sem zavarta azonban fiainkat abban, hogy érvényesítsék a papírformát, és már az első félidőben eldöntsék a mérkőzést. A tavasszal eddig mutatott formánkat is felülmúlva az első 45 percben hat gólt szereztünk, sorrendben Kövesligeti, Katona, Lengyel Orosz, és Katona kétszer voltak, különösen Lengyel Marci egyéni alakítása és Katona Pali panenkás 11-ese ment élményszámba. Az első félidőt a nábrádi gólfelelős Pásztor Zoli sajnálatos sérülése árnyékolta be, innen is jobbulást kívánunk neki. A második félidőben további öt találatot láthatott a hazai publikum, Katona Pali háromszor, Bodó Ricsi és Kövesligeti Laci egyszer-egyszer volt eredményes, így 11-0-ás hazai siker született. Az eredmény és a mutatott játék mellett riválisaink botlását kell kiemelnünk, mivel Beregdaróc hazai pályán jövő heti ellenfelünktől, Csengersimától kapott ki 4-3-ra, míg Nyírmeggyes Tisztaberken ért el 2-2 arányú döntetlent, így előnyünk a vesztett pontok tekintetében hét egységnyire nőtt. Katona Pali a hat góljával pedig utolérte az éllovas Ács Gabit, és jó eséllyel pályázik a cím elnyerésére, amennyiben a tavasszal eddig mutatott formáját hozza a későbbiekben is. Szerencsére Lengyel Marci második félidőben szerzett sérülése nem súlyos, így várhatóan a következő fordulóban is pályára léphet. Ifistáink 15-0 arányban győztek, így a nábrádiak fekete szombatként könyvelhetik el ezt a napot.