A város szemei rajtunk

A Csengeri Napok csúcseseménye a Wellhello koncert volt, de fiaink ellophatják a showt a népszerű alakulattól, amennyiben ma a Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 2. fordulójában sikeresen szerepelnek Tiszakanyáron. 
Ugyanakkor ez nem lesz egyszerű a bajnokság beugrójával szemben (a Tuzsér visszalépése miatt kérték fel őket a magasabb osztályra), hiszen az első fordulóban a legnagyobb meglepetést produkálva Mándokon győztek 1-0-ra, míg mi szerdán pont tőlük kaptunk ki hazai pályán 2-1-re a Magyar Kupa megyei selejtezőjének második fordulójában. Ez alapján borítékolható lenne a hazai siker, de szerencsére a labdarúgásban ez nem feltétlenül így működik. Egy biztos, hogy a két csapat legutóbbi kanyári összecsapásán öt éve 2-1-re mi diadalmaskodtunk, ami arról is emlékezetes volt, hogy az akkor 49 éves edző, Barcsay Pisti is beállt egy jó húsz percre azon a 2013. december 1-ejei találkozón. Ennyi erővel a most 47 éves trénerünk Csík Tibi is játszhatna, de a jelenlegi csapatlétszám ezt nem indokolja. Más kérdés, hogy az első fordulóban meglévő játékosbőség (hárman a padra sem ülhettek le) most nem lesz meg, mivel Reszler Zsolt sérülés, Varga Máté és Zsiga Zsolt pedig egyéb elfoglaltság miatt nem nem áll edzője rendelkezésére, és Juhász fiúk, Norbi és Miki sem épültek még fel súlyos sérülésükből.
Biztosan változik tehát a szerdai kezdő, és reméljük, hogy az első fordulóban és a hétközi kupameccsen meglévő egyéni hibák sem lesznek jellemzőek a csapatra. Egy biztos, a Bakta ellen mutatott támadójátéktól több kell ahhoz, hogy sikerrel vegyük az akadályt az újoncderbin. És hogy mi lenne a siker? Természetesen a három pont megszerzése, de adott esetben egy iksz esetén sem lennénk elkeseredve. Aki pedig a városi ünnepség helyett a mérkőzés megtekintését választja, egy gyors hazaérkezéssel még a koncertbe is belepillanthat. 
Ifistáink a repülőrajtot követően ismét a győzelem reményében lépnek pályára, igazolandó azt, hogy meghatározó alakulatai a bajnokságnak. 
Kezdés 15 illetve 17 órakor.