Ízlett a tarpai szilva, Csenger-Tarpa 2-0

A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 5. fordulójában Tarpa csapatát fogadtuk. A vendég edző részéről nem taktikai húzás volt, amikor a beharangozóban a hiányzók miatt kesergett, hiszen a két volt NB1-es játékosuk Törtei Tamás és Illés Gyula tényleg nem volt a keretben, de ez legyen az ő gondjuk. 
A mérkőzés elejétől nálunk volt a kezdeményezés, és a 7. percben a fordulók óta támadóként szereplő Bodó Ricsi révén a vezetést is megszereztük (1-0). Nem hagyott alább a lendület, az ellenfél szinte semmi veszélyt nem jelentett a kapunkra, és az első félidő
hajrájában ismét akadtak gólszerzési lehetőségeink, erről szegény Csaszi tudna többet mesélni…
A második félidő vendégrohamokkal indult de szerencsére ezeket átvészeltük. Az 52. percben (ismét a 7. perc) Lengyel Marci cselezte le magát az alapvonalra, centerezését pedig Bodó Ricsi kíméletlenül bevarrta (2-0). Ezzel Ricsi sorozatban a negyedik gólját szerezte, működik tehát a Csík mágia. Uraltuk a meccset, és már ekkor érződött, hogy végre meglesz a szezonbeli első sikerünk, hiszen hátul is stabilak voltunk, és az előrejátékban is veszélyesek voltunk. Ez így is lett, az eredmény már nem változott, megtört tehát a jég, és ami legalább olyan fontos, először nem kaptunk gólt a bajnokságban! A csapat a győzelmet Csík Tibor apósa, és Győriné Rozi édesapja emlékének ajánlja. Jövő szombaton Tiszavasváriba látogatunk.

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”76″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”120″ thumbnail_height=”90″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”20″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]