Kiénekelték a szánkból a sajtot

Csenger-Tiszavasvári (Lipcsei sporttárs) 2-2

A megyei I. osztályú bajnokság 21. fordulójában ma délután Tiszavasvári csapatát fogadtuk. Csapatunktól megszokhattuk már, hogy általában az ilyen mérkőzéseken szenved és nem a valós tudásának megfelelően teljesít. A 10. percben aztán okkal gondolhattuk azt, hogy ezúttal minden másként lesz, hiszen Katona Pali egy érdekes góllal megszerezte a vezetést (1-0). A gólra hamar jöhetett volna a duplázás, de Pali ezúttal rossz döntést hozott. Ezzel mintha ellőttük volna a puskaporunkat, ugyanis a vendégek birtokolták többet a labdát, más kérdés, hogy ebből komoly helyzetük nem alakult ki. Figyelmeztető volt ugyanakkor, hogy egy szabadrúgásuk a felső léc tetejére hullott.
A fordulást követően azonban hamar jött a vendég egyenlítés, az 50. percben egy kapu előtti kavarodásból született találat révén (1-1). Próbáltunk ritmust váltani, de ez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg. A 68. percben aztán Srjuba kevergetett, majd pedig mintegy 20 méterről lövésre szánta el magát, és milyen jól tette, hiszen az a kapus felett a hálóba vágódott (2-1). Már úgy tűnt, hogyha nehezen is de, itthon tartjuk a három pontot, amikor is az addig sem a helyzet magaslatán álló játékvezető lépett elő főszereplővé. A 88. percben egy baloldali vendég szabadrúgást Juhász Sanka simán ki tudott volna öklözni, amikor is az egyik vendégjátékos a levegőben meglökte így a labda a kapunkban kötött ki. Sajnálatos módon a szabálytalanságot csak az illetékesek nem látták, az asszisztens is csak asszisztált a jelenetnél (2-2). Egy percre rá Orosz Fecó egy mezőnybeli kezezésért kapott érthetetlenül azonnal piros lapot. 
Ennek tükrében kicsit furcsa, hogy a vendégek edzője nyilatkozatában a fekete ruhásokat szapulja. Nagy István mester szerint ezt a meccset gólokkal kellett volna nyerniük, más kérdés, hogy rajta kívül 250 ember nem ezt a meccset látta. Talán fejébe szállt a Mándok elleni diadal, ami azonban kevés lesz a bent maradáshoz kivéve, ha Lipcsei spori fogja nekik vezetni a hátralévő kilenc összecsapást. Tény, hogy nem játszottunk jól, de a pontvesztéshez végeredményt befolyásoló bírói baki is kellett. Ifistáinkál viszont nem ütött be a ménkű, 4-2-re győztek, és a dobogóért csatázhatnak. Jövő vasárnap Mándokon vendégszerepelünk.