Magabiztos győzelmet arattak futsalosaink a Grund Focisuli ellen

Hétfőn este a Csenger Petőfi DSZ. SE a megyei futsal bajnokság 16. fordulójában a Grund Focisuli vendége volt Nyíregyházán. Csapatunk sajnos vezetőedzőnk nélkül indult el, mivel betegség miatt nem tudott a csapattal elutazni.

Az első félidőben elején hamar elhúzott a csapat 2 góllal, de a lelkes hazai fiataloknak sikerült megzavarniuk minket gyors cseréikkel és lendületes játékukkal, mi több gólt is szereztek egy védelmi hibát kihasználva. Ez felébresztette a csapatot és gyors két góllal megnyugtatta saját magát. Félidőben 4-1-re vezettünk. Szünet után aztán már minden sokkal jobban alakult. Egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Látványos, pazar megoldásokból sikerült újra és újra a kapuba találnunk. A mérkőzés végén egy újabb hazai találat már belefért, megérdemelten hoztuk el a 3 pontot a Grund Focisuli otthonából. A csapat ezzel a győzelemmel kíván mielőbbi jobbulást edzőjének Szilágyi Sándornak.

Győzelmünkkel továbbra is vezetjük a tabellát, de mivel a második helyen álló MONBEBÉ csapata is nyert Gyulaházán így eldőlt, hogy március 10-én a bajnoki címért játszhatunk ellenük hazai környezetben. Március 10.-én tehát mindenki szeretettel várunk a Városi Sportcsarnokban! A mérkőzés 18:30-tól kerül megrendezésre. Szurkoljunk együtt a bajnoki címért! Hajrá Csenger!

GRUND FOCISULI SE – CSENGER PETŐFI DSZ. SE 2-10
Csenger: Szabó – Bodó, Garda, Pankotai, Katona
Csere: Mándi, Balázs, Asztalos, Csernyi, Korpás, Szilágyi L., Jóbi
Gól: Mándi 4, Garda, Pankotai, Asztalos, Jóbi, Katona, Korpás

További eredmények:
GYULAHÁZA KSE – MONBEBÉ NYÍREGYHÁZA 4-7
ÚJFEHÉRTÓ SE – NAGYCSERKESZI SZ. SE 5-5
NAGYKÁLLÓ KINIZSI SE – MÁTÉSZALKAI KISPÁLYÁS FUTBALLKLUB 0-3 Játék nélkül

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:

Helyezés Csapat M GY D V LG KG GA P
1. CSENGER PETŐFI DSZ. SE 15 11 2 2 115 67 +48 35
2. MONBEBÉ NYÍREGYHÁZA 14 11 1 2 103 58 +45 34
3. ÚJFEHÉRTÓ SE 15 9 2 4 108 70 +38 29
4. NAGYCSERKESZI SZ. SE 14 8 2 4 116 92 +24 26
5. GYULAHÁZA KSE 14 7 1 6 74 69 +5 22
6. MÁTÉSZALKAI KISPÁLYÁS FK 14 6 3 5 76 73 +3 21
7. NYÍRBÁTOR FC 14 3 1 10 84 117 -33 10
8. GRUND FOCISULI SE 14 2 0 12 50 123 -73 6
9. NAGYKÁLLÓI KINIZSI SE 14 1 0 13 18 75 -57 0

A NAGYKÁLLÓ csapata visszalépett a bajnokságtól!