Nehéz sorozat előtt

A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 22. fordulójában vasárnap Mándokon (3.) lesz fellépésünk. Aktuális ellenfelünk az utóbbi hónapokban nagy utat járt be, hiszen az őszi összecsapásunkat (0-0) követően még mögöttünk (13.) posztoltak a tabellán, azóta viszont már elsők is voltak, és a jelenlegi helyezésük alapján továbbra is esélyesek akár a bajnoki cím megszerzésére. A legutóbbi két fordulóban azonban két vereséget szenvedtek, különösen a Tiszavasvári elleni 2-1 lehetett fájdalmas a számukra. Nem biztos ugyanakkor, hogy jól jött nekünk a mándokiak megtorpanása, hiszen odahaza biztos javítani szeretnének. Amiben mégis bízhatunk az az, hogy a tavasszal több mérkőzésen is a magasabban jegyzett ellenféllel szemben tudtunk jó teljesítményt nyújtani, és ugyebár az idegenbeli mérlegünk továbbra is jobb, mint a hazai. Nehéz sorozat előtt állunk, hiszen a vasárnapi mérkőzést követően Ibrányba megyünk, majd pedig Nyírgyulajt fogadjuk. A jelenlegi helyzetünkben azonban minden bravúrpontra szükségünk lenne. Ami jó hír, hogy Bodó Ricsi újra teljes értékű harcos, és Balogh Tibi eltiltása is lejárt, de a múlt héten kiállított Orosz Fecó értelemszerűen nem léphet pályára (1 meccset kapott). Az biztos, hogy a középpályán kell javulnunk ahhoz, hogy eredményesen vívhassuk meg a soros összecsapást. Az ifistáknál fordított a helyzet, hiszen mi küzdünk a dobogóért, míg ellenfelük a középmezőnyben harcol. Kezdés 14 ill. 16 órakor.