SZI-ZO megye I. osztály 27. forduló beharangozó

csenger-fc

Szeszélyes időjárás közepette rendezik meg a hétvégén a SZI-ZO megye I. 27. fordulóját. Szombaton és vasárnap is 4-4 összecsapást rendeznek, számunkra a legfontosabb a vasárnap Ibrány ellen vívandó idegenbeli mérkőzés. Egyre élesebb a küzdelem a bentmaradásért folytatott harcban.

Az előző fordulóban a tavaszi szezon egyik legjobb játékával sikerült pontot szereznünk a nagyon jó erőkből álló Kemecse ellen, de sajnos a győzelem nem jött össze. Pozitívum lehet azonban, hogy a csapat elkezdett pontokat gyűjteni hazai pályán, de idegenben még mindig nem megy. Talán most összejöhet ez is Ibrányban vasárnap délután.

Amit az Ibrány SE csapatáról tudni kell:
– 26 forduló alatt 31 pontot szerzett eddig, jelenleg a 9. helyen állnak a tabellán
– 8 győzelem, 8 döntetlen és 10 vereség a mérlegük, 40 rúgott és 32 kapott góllal
– 4 mérkőzés óta veretlenek, 1 győzelem és 3 döntetlen
– hazai pályán legutóbb a 22. fordulóban vesztett pontokat, akkor a Szatmár Unió csapata nyert Ibrányban

Ősszel egy igen pikáns mérkőzésen, egy utolsó percben szerzett Doros góllal sikerült döntetlenre menteni a találkozót. Akkor 2-2 lett a meccs végeredménye, egy sárgalapokban gazdag mérkőzésen. Sokan nem lennének csalódottak, ha ugyan ez az eredmény születne idegenben is, de mindenki a győzelemre törekszik a csapatnál. Eltiltott játékosunk nincs a keretben, Merce Alin bokája is egyre jobb, játékra képes, sajnos Puskás Dávid nem ilyen szerencsés, múltheti sérülése úgy tűnik komolyabb a vártnál.

Barcsay István, csengeri edző: – Szükségünk van minden pontra, Ibrányban is szeretnénk jó eredményt elérni. A legutóbbi meccsen mutatott forma biztató, ezt a teljesítményt kell átmenteni vasárnapra is.

SZI-ZO megye I. osztály 27. forduló
Május 18. vasárnap 17:00
Ibrány SE – Csenger FC 

A forduló további párosításai:
Tuzsér – Baktalórántháza
Kemecse – Mándok
Nyírgyulaj – Tiszakanyár
Nagykálló – Volán-Sényő
Szatmár Unió – Tiszalök
Dombrád – Nyírmada
Balkány – Nagyecsed

A bajnokság állása:

Helyezés
Csapat M GY D V LG KG GK P
1. NAGYKÁLLÓ VSE
26 19 4 3 48 23 25 61
2.
BALKÁNYI SE
26 17 2 7 56 34 22 53
3. BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE 26 16 5 5 66 44 22 53
4.
SE KEMECSE
26 15 6 5 56 31 25 51
5. MÁNDOK KSE
26 14 5 7 54 38 16 47
6.
NYÍRMADAI ISE  26 14 4 8 59 43 16 46
7. TUZSÉR SE
26 10 12 4 37 20 17 42
8. NYÍRGYULAJ KSE 26 10 8 8 34 35 -1 38
9. IBRÁNY SE 26 8 8 10 40 32 8 31
10. TISZALÖK VSE
26 7 6 13 34 54 -20 27
11. NAGYSZEKERES UNIO SE
26 6 8 12 44 50 -6 26
12. TISZAKANYÁR SE
26 7 4 15 29 47 -18 25
13. CSENGER FC
26 5 7 14 38 57 -19 22
14. DOMBRÁD SE
26 6 2 18 29 63 -34 20
15. VOLÁN – SÉNYŐ SC
26 5 3 18 27 58 -31 18
16. NAGYECSED RSE
26 4 6 16 36 58 -22 18

Az Ibrány SE csapatától 1 pont levonva!

Ifjúsági csapatunk 15:00-kor kezd az Ibrány ifjúsági csapatával. Ifistáinknak is ideje lenne pontokat szerezni idegenben is, talán a múltheti csapatösszetartás és teljes keret átvihető a holnapi mérkőzésre. Mindkét csapatunk sikeres szereplésében bízunk!!! Hajrá Csenger!!!