Újabb felkészülési mérkőzést játszott a Csenger FC

Nagypályás műfüves felkészülési torna 4. forduló, Tarpa:

Csenger FC- Fehérgyarmat SC 4-0

Gól: Katona P., Pálfi I., Gaál K., Kövesligeti L.

A két szomszédvár ezúttal felkészülési mérkőzésen csapott össze Tarpán. A mérkőzés pinkantériáját az jelentette, hogy mindkét kapuban csengeri játékos állt, mivel a gyarmatiak kapus nélkül érkeztek a találkozóra, így Juhász Sanka és Szegedi Gergő is egy-egy félidőt állt mindkét csapat kapujában, mint később kiderült Gergő járt rosszabbul. A mérkőzés elejét gyarmati fölény jellemezte, de az első félidő közepétől kezdve Csenger ragadta magához a kezdeményezést, de sajnálatos módon a legígéretesebb helyzetek is kimaradtak, vagy pedig az első félidőben a gyramatiakat erősítő Sanka védett nagyszerűen, így 0-0-ás állással vonultak pihenőre a csapatok. . A második félidő első percében Katona Pali szerzett szemfüles gólt, a 63. percben pedig Pálfi lőtt mintegy 18 méterről a kapuba. Ezt követően a gyarmatiak előtt is adódtak helyzetek, amelyek jobbára a saját labdavesztéseinkből alakultak ki. Szerencsére a hajrát erővel is jobban bírtuk, és Gaál Krisztián és Kövesligeti Laci késői góljaival alakult ki a 4-0-ás végeredmény. Csapatunk játékát szép támadások, és néha könnyelműen elszórt labdák jellemezték, de a bajnokság kezdetéig még lehet ezen javítani. Mindenesetre szép győzelem volt, csak így tovább!