Mint ismeretes tegnap játszotta a Csenger Futsal az első hazai felkészülési mérkőzését a Dunakeszi Kinizsi ellen, a fiúk nagy akarattal léptek pályára ez már a mérkőzés elején látható volt. Játékunkat ráerőltettük az ellenfélre, ezt mutatja, hogy az első félidőben a fiúk már elléptek 6:1. arányban. Már ekkor nagy volt az öröm a csengeri szimpatizánsok között. Majd jött a második félidő, itt már összeszedettebb volt a Kinizsi, a kapusok nagy bravúrokat mutattak be sorra, így elkezdett zárkózni az ellenfél előbb 6:2. majd 6:3. lett az eredményt, ezt megelégelve Pankotaiék még berámoltak kettőt az ellenfélnek és kialakult a 8:3-as végeredmény.
Gólszerzők a hazai oldalon: Balogh Péter, Gaál Krisztián, Bodó Ricsi, Geletei Zoltán, Osváth Sándor (2), Pankotai István, Kasu Ákos.
Összegezve a futsal csapat azt folytatja, amit már tavaly megszokhattak a nézők, hogy mindig a győzelemre törnek!
Szép szezon kezdete lehet ez a mérkőzés. Remélhetőleg a folytatás is ilyen szép lesz.
Gratulálunk a fiúknak és további sikeres felkészülést!
Hajrá Csenger! Hajrá Csenger Futsal!
ÁááááááLLlllllllééééééééé!